top of page

Córdoba káprázatos udvarai - a virágos patiók világa

Frissítve: 2023. nov. 10.

Córdobának a számos történelmi és kulturális látnivalókon túl, van még egy erős ütőkártyája, amivel mindenki szívébe azonnal képes belopnia magát. Ezek a fehér falú, gyönyörű színes virágokkal díszített, erkélyes házak belső udvarai, azaz a córdobai patiók. A legszebb patio cím elnyerése, évről évre lázban tartja a helyieket, és a május elején idelátogatókat. A nyertesek bevallása szerint ehhez komoly anyagi és időbeli áldozatot kell hozni, és a patiókat elnézve ebben kételkedni semmiféleképp nem lehet.

Córdoba első patiói, a rómaiak korára vezethető vissza. A tipikusan mediterrán lakóépületek belső udvarainak kialakításának elsődleges szempontja volt, a száraz, és meleg éghajlat elleni védelem. Az árnyékot nyújtó központi téren kaptak helyet a kis vízgyűjtő medencék is, amelyek valamennyire segítették a házak hűtését. Később, ezt az építészeti megoldást őrizték meg a mórok is, de saját kultúrájuk mintájára, az udvaron ún. riatokat (virágágyás) alakítottak ki, amelyek nem csak a patiok díszei voltak, hanem a dús növényzet még kellemesebb klímát biztosított a nyári forróságban. Az öntözéséhez mélyebb kutakat ástak, amiket csatornarendszerrel kötöttek össze, így már ezek nemcsak az esővíz összegyűjtésére szolgáltak, hanem a családok szükséges vízellátását is megoldották. Szintén az arab kultúrának köszönhetőek, az udvarok színes csempével való díszítése, a zsalugáterek használata, vagy épp a kavicsokból alakzatra kirakott udvari burkolat. Ezek nélkül, ma már elképzelhetetlen egy tradicionális córdobai patio.

Tarts velem személyesen is magyar nyelvű városnéző túráimon, és fedezzük fel együtt Madridot és Andalúziát!


A XIX. században egy új építészeti divat érkezett. A módosabb családok elhagyták régi otthonaikat, és hatalmas palotákat kezdtek el építeni. Házak így üresen maradtak, de végül ez nyújtott megoldást a szegény paraszti rétegnek. A mórok által épített alacsony épületekre, újabb szintet húztak, ahol a lakószobák kaptak helyet, alul pedig a közös konyhák, mosószobák, illemhelyek, és a szerszámok tárolására szolgáló részek kerültek kialakításra. Az "új szomszédok", az arabok kertjeinek virágjait cserepekbe rakták, és szinte egyidőben elkezdték a falakat díszíteni velük. A spanyolok büszkeségéből fakadóan hamarosan megkezdődött a rivalizálás is, és minden lakóközösség a legszebb patiot szerette volna magáévá tudni. Azért, hogy ne csak maguk közt vitassák meg ezt a roppant fontos kérdést, a város lakóira bízták a közös döntést. Így először 1918-ban, kitárták a kapukat a városlakók előtt. 3 év múlva, 1921-ben, a város vezetősége úgy döntött, hogy hivatalossá teszi az eseményt, és kihirdette az első "córdobai patiók és erkélyek versenyét".

Napjainkban, közel 50 patio száll harcba évről-évre, és a május első két hetében zajló, tavaszköszöntő fiesta ideje alatt ezek ingyenesen látogathatók, igaz ezért bőszen meg kell küzdeni a hatalmas tömeggel. A város legszebb udvarát, több kategóriában is megválasztják, és az első 8 helyezést pénzzel díjazzák - az első helyezés kb. 4000 eurót ér -. A díszudvarok cserepeiben többnyire muskátlik (geranios), jázminok (jasminas), futómuskátlik (gitanillas), rózsák (rosas), és a spanyolok nemzeti virága, az elmaradhatatlan szegfű (claveles) díszeleg. A bírák, a virágok sokféleségén kívül, figyelembe veszik a cserepek épségét, az udvar természetes megvilágítottságát, és a flamenco kultúra jellemző kellékeiből kialakított környezetet is. A város 6, régi városnegyedeinek (San Basilio, Judería, Las Flores, San Lorenzo, San Pedro, San Agustín) utcáin barangolva, a fehérre meszelt falak mit sem sejtetnek abból a csodából, amit ezek a kívülről egyszerűnek tűnő házak belül rejtegetnek. A mára világhírű esemény, 2012 óta, az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség címével is büszkélkedik.


315 megtekintés

BLOG SPANYOLORSZÁGRÓL

Spanyol kultúra, történelem, ünnepek, érdekességek és látnivalók, azoknak akiknek egy átlagos útikönyv nem elég. Hasznos információk, tippek spanyolországi nyaraláshoz, és utazáshoz.

RÓLAM

HOLA! Kása Heni vagyok, Spanyolország 18 éve az otthonom. Jelenleg Madridban, Sevillában és Andalúzia területén tartok városlátogató sétákat, szervezek túrákat, kirándulóprogramokat.

KÖVESD FACEBOOK OLDALAM

HÍVJ MEG EGY KÁVÉRA!

Tetszik a blog? Értékes tartalmat találtál? Szeretnél még többet megtudni Spanyolországról? Hívj meg egy kávéra, és máris pörgök a következő témára. Gracias!

PayPal ButtonPayPal Button

PayPal

SPANYOL NYELVTANULÁS

Netspanyol spanyol nyelvtanulás online.jpg

SZÁLLÁSKERESŐ

bottom of page