top of page

Túravezető: Kása Heni

"Me fui para volver de nuevo!"

Spanyolországba, pontosabban Torre de Viejába (Alicante) 2005 áprilisában érkeztem, busszal. Ekkor még nem mertem repülőre ülni, így buszokat váltogatva 3 napig utaztam, mire cseppet sem frissen és üdén leszálltam a pályaudvaron egy utazótáskával a kezemben. Sosem volt kérdéses, hogy egyszer Spanyolországban kötök ki. Ekkor még úgy gondoltam, hogy 2-3 év alatt megtanulom a spanyol nyelvet, ahogy tudom járom az országot, belekóstolok egy kicsit a mediterrán életbe, végül visszatérek Magyarországra ahol majd a nyelvismerettel és valamelyik diplomámmal itthon enyém lesz a világ. Ebből csak az utolsó nem jött össze, vagyis nem teljesen ebben a formában!

3 év után, mikor már épp a hazaköltözést terveztem, ráakadtam egy régi álláshirdetésre, küldtem egy e-mailt, amiben kijelentettem, hogy szerintem engem keresnek, akár be van töltve az állás akár nem. Egyhét múlva dobtam a mosogatókesztyűt meg a portörlőrongyot, és egy sevillai irodában találtam magam, ahol a magyar nyelvtudásommal és diplomámmal villoghattam. És innentől enyém lett a világ... legalábbis Spanyolországban... :)

A 2008-ban kezdődő gazdasági Világválság miatt itt 2 évig dolgozhattam, majd ezután rendszeres lett szinte a kétévenkénti munkahelyváltás. Be kell vallanom, hogy én ennek rendkívül örültem, mivel az új munkavállalások valahogy mindig költözésbe torkollottak. Így lehet az, hogy laktam Sevillában, Málagán, Murciában, Barcelonában és Madridban, valamint így pottyant az ölembe az a lehetőség, hogy könnyen bejárhassam egész Spanyolországot.

Szintén szerencsésnek mondhatom magam, hogy szüleimnek köszönhetően, egy nagy adag utazási és túrázási kényszerrel vagyok megáldva, illetve, hogy idejekorán megtanultam, hogy lehet kevés pénzből is nagyokat kirándulni. Az irodai székkel való ide-oda gurulgatások közel sem fedezték a mozgásigényemet, így egyre jobban foglalkoztatott a legnagyobb álmom megvalósítása. Ugyan a régi vágyam "csak" egy Patagónia túra volt, de hamar azon kaptam magam, hogy egy Dél-Amerikai körút gondolatával játszadozom.

A játékból megszállottság lett, folyamatosan gyűjtöttem az információkat, útvonalakat tervezgettem és persze tudatosan spóroltam a Nagy Útra. Végül ketten indultunk útnak, én és a Hátizsákom és majd egy évig élveztük egymás társaságát Dél-Amerikában, míg Patagóniából Kolumbiába érkeztünk.

Már az Út előtt is kezdett bennem körvonalazódni az amiben már biztos vagyok, hogyha egy mód van rá, nem szeretnék íróasztal mögé visszaülni. "Hová menjünk Spanyolországba? Te már úgyis sokfelé voltál és otthon vagy... esetleg nem érsz rá velünk jönni?" kezdetű párbeszédek egyre gyakrabban ismétlődtek előbb csak a család, majd a barátok, később azok ismerőseinek részéről. "Most erre mit mondjak? ...persze menjünk, húúú, tudok pár tuti helyet"

Ha ezt végigolvastad, akkor már sejtheted, hogy mi a legújabb tervem. :) Célom, olyan spanyolországi túrák szervezése, amelyek nemcsak a kötelező látnivalókhoz hanem a legautentikusabb helyekre és a legkisebb falvakba is elvisz, valamint az, hogy az ország legszebb részein is túrázhass, mivel szerintem legjobban kikapcsolódni és feltöltődni csakis a természetben lehet. Mindeközben szeretném, hogy megismerd a spanyol fiestákat, szokásokat, legendákat, gasztronómiát is... mert csak így leszel Te is Spanyolban Otthon! 

bottom of page