top of page

Barcelona szerelmes napja – rózsák, könyvek és egy hős lovag nyomában

  • Szerző képe: Kása Heni
    Kása Heni
  • ápr. 20.
  • 3 perc olvasás

Magyarországon, Szent György napját ősi pásztorünnepként ismerhetjük, amely régidők hagyományai szerint az állatok első kihajtásának napja, a falusi emberek pedig, az igazi tavasz első napjaként emlegetik. Azonban, több országában ennél sokkal jelentősebb napról van szó, például Anglia, és Portugália is az ország védőszentjévé választotta, Spanyolországban pedig, Aragónia és Katalónia patrónusa.

Barcelona piros rózsák Sant Jordi , azaz a szerelmesek napján
Barcelona igazi Valentin-napja: rózsák, könyvek és egy legendás lovag

Sárkányölő Szent György legendája egy igazi lovagmese. Szent György, egy nemesi család sarja, aki a III. század végén született a mai Törökország területén lévő Kappadókia városában, és aki kiváló kardforgató képességének köszönhetően, hamar a római hadsereg magas rangú katonatisztje lett. Legendájának története szerint, a birodalmat egy veszedelmes sárkány tartotta hatalma alatt, amely tüzével felperzselte a földeket, és az állatokat felfalta. A király úgy döntött, hogy minden nap két bárányt visznek áldozatul a sárkánynak, hogy így próbálják távol tartani az emberektől, és a termő földektől. Az állatok kísérőjét sorsolás útján választották ki, ezért történhetett az, hogy egyszer a király meseszép lányát húzták ki. A királylány útnak indult, s mindenki biztos volt szomorú sorsában, hiszen soha senki nem tért eddig vissza küldetéséből. Az út során találkozott össze György lovaggal, akit annyira elbűvölt a lány szépsége, hogy a lány előtt a sárkány barlangjához sietett, és a bestiát egyetlen egy karddöféssel halálra sebesítette. A sebből kiszökő vér vörös rózsává változott, amelyet György letépett, hogy azzal várja rémült kedvesét.

Szent György legendája az egyik legismertebb Barcelónában

Ezért Sant Jordi napján -amely Barcelona igazi Valentin napja- a legendához hűen, a férfiak vörös rózsával lepik meg szívük választottját, a nők pedig ezt, egy könyvvel köszönik meg. De honnan ered a könyvajándékozás szokása a Katalán fővárosban?

1926-ben, XIII. Alfonz király, egy valenciai író tanácsára, október 7-ét (azaz Cervantes ekkor vélt születésnapját) válassza a Spanyol Könyvek Napjának. 3 év múlva, az épp Barcelonában megrendezett Nemzetközi Kiállításon kipakolt könyves standok olyan sikert aratnak, hogy innentől kezdve, ezt a napot (április 23.) külön, Katalóniai Könyvnapjaként tartják számon. A sikeren felbuzdulva, 1930-tól, a könyvárusok minden évben kivonulnak legfrissebb könyveikkel az utcákra.

könyvárusok, sok kipakolt könyvvel Barcelona La Rambla útján
Könyvárusok Barcelonában Sant Jordi napján - április 23.
tömeg Barcelonában a La Ramblán, egy nő két rózsát fog, és egy piros lufi felszáll
Mindig sok tömeget vonz a Könyv Világnapja az utcákra

Ez a nap azonban, pont egybeesik Szent György napjával, és egy 1456-tól kezdődő szokással, miszerint az asszonyok vörös rózsával áldoznak a Szent képe előtt, a róla elnevezett templomban. Különös mód ez a dátum, egybeesik a világ két fontos irodalmi személyiségének emléknapjával is, hiszen ez Shakespeare születés- és halálának napja, valamint Cervantes temetésének napja is. Hosszú évek kitartó munkája után, katalán javaslatra, végül 1995-ben az Unesco, április 23-át nevezi ki Nemzetközi Könyvnappá.

piros rózsák becsomagolva sárga piros csíkos papírba, sant jordi napján
Április 23. Éppen Barcelonában jársz, akkor ne hagyd ki!

A Sant Jordi napi hagyomány -amikor az emberek szerelmüknek, és szeretteiknek rózsát és könyvet ajándékoznak-, tehát több szokás összefonódásából alakult ki, a hosszú évek alatt. Február 14-én, a Katalán fővárosban, nem láthatunk kígyózó sorokat sem a virágboltok, sem a plüssmackókat árusító boltok ajtaja előtt. Viszont április 23-án, a város utcáit és tereit könyvárusok lepik el, és a híres Rambla sétálóutca virágárus bódéai vörös rózsákkal telnek meg. Ma már, a kiontott vért szimbolizáló vörös rózsák mellé, a föld termékenységét jelképező búzakalászt is kötnek, de a csokrot összefogó Señera, azaz a katalán zászló mintájára készült díszszalag sem hiányozhat.


Ha épp ebben az időszakban látogatsz Barcelonába, ezt a programot is érdemes beiktatni – a Barcelona TOP 25 látnivaló cikkemben pedig még több kihagyhatatlan tippet találsz!

Figyelem: Kérlek vedd figyelembe és tiszteld, hogy a weboldal, és a rajta található blogcikkek, saját szellemi termékek, ezért annak engedély nélküli másolása és közzététele tilos. A tartalmak a szerző nevével - Kása Heni - , a forrás megjelölésével - Spanyolban Otthon Utazás - , és a felhasznált tartalomra irányuló és működő link megosztásával lehetséges, előzetes írásbeli hozzájárulás után. Köszönöm!

Comentarios


Ya no es posible comentar esta entrada. Contacta al propietario del sitio para obtener más información.

BLOG

SPANYOLORSZÁGRÓL

Spanyol kultúra, történelem, ünnepek, érdekességek és látnivalók, azoknak akiknek egy átlagos útikönyv nem elég. Hasznos információk, tippek spanyolországi nyaraláshoz, és utazáshoz.

RÓLAM

HOLA! Kása Heni vagyok, Spanyolország 20 éve az otthonom. Jelenleg hivatalos idegenvezetőként, Madridban, Sevillában és Andalúzia területén tartok városlátogató sétákat, szervezek túrákat, kirándulóprogramokat, egyéni kiscsoportos utazóknak. Tarts Velem!

bottom of page