top of page
toledo-három-kultura-városa-panoráma-madridból

Toledo

A HÁROM KULTÚRA FŐVÁROSA

Toledo városlátogatás - idegenvezetés

Spanyolország egyik legszebb városában több, mint 100 műemlék található, így a toledói látnivalók hada egy egész napos sétára sarkallnak. A középkorból fennmaradt keresztény, muzulmán, és zsidó kultúrák emlékeinek kavalkádja vár itt minket. Miközben a szűk utcákon, kis tereket átszelve, és az idők próbáját kiálló kőfalak közt sétálva úgy érezhetjük, mintha a lovagkor kellős közepébe csöppentünk volna bele. A történelmi népvándorlások, és hódítások sosem kerülték el az ország e központi részét, évtizedeken keresztül hol választóvonal volt Európa és a hódító arabok közt, hol épp, mint egy összekötőkapocs szerepelt a kultúrák közt.

Sétánk során útba ejtjük a város legfontosabb műemlékét, a toledói katedrálist (Catedral Primada de España) ami méltán a város büszkesége, hisz Európa egyik legszebb keresztény temploma, a spanyol egyház központja, érseki székhelye. Helyén a VII. században gót templom, majd 300 éven át egy mecset állt, amit aztán a keresztények lebontottak, köveit széthordták. 1226-ban kezdődött el a mai katedrális építése, amely kicsivel több, mint 250 évig tartott, ezért is fedezhetünk fel rajta több, például gótikus, mudéjar vagy barokk stílusjegyeket is. Innen a meredek, de hangulatos utcákon keresztül felsétálunk a város legmagasabb pontját uraló Alcázar óriási palotaépületéhez, amely ma az ország legjelentősebb Hadtörténeti múzeumának ad otthont. Mudéjar stílusjegyekért felkeressük az eredetileg zsinagógának épült El Tránsito templomot, de választhatjuk, a Santa María de la Blancat is, ami Európa legrégebbi, még ma is álló zsinagógája. Ha pedig a művészet vonz, akkor semmiképp nem hagyhatjuk ki a görög gyökerekkel rendelkező, Olaszországban tanult, de spanyol földön kiteljesedő El Greco mester egyik leghíresebb festményét az Orgaz Gróf temetését a San Tomé templomban. 

De természetesen nem hiányozhat, hogy felderítsük Toledo régi városnegyedét, és hagyjuk magunkat egy kicsit "elveszni" ezeken a kacskaringós utcákon. Mindeközben közösen fedezzük fel a város azon apró részleteit, amiket ezek az ősi falak rejtegetnek előlünk. És végül, ami még nem hiányozhat egy toledói kirándulásból: látogatás a város legjobb damaszkoló műhelyébe, és a híres toledói marcipán megkóstolása.

A kirándulás során lehetőség van egy kilátópont felkeresésére is, ahonnan a város mesébe illő kastélyára nyílik pazar kilátás.

Beutazás Spanyolországba 2022

AKTUÁLIS BEUTAZÁSI FELTÉTELEK ÉS SZABÁLYOK

Úti cél Toledo?

Szeretnéd különlegessé tenni városlátogatásod? Tervezz és szervezz egy helyi baráttal, hogy ne maradjon ki egy toledói látnivaló és érdekesség sem! 

Toledo-idegenvezető-Kása-Heni

Gyere, ismerd meg Toledo titkait!

Fedezd fel a 3 kultúra tökéletes összefonódását, a marcipánkészítés, és a damaszkolás művészetét. Mindeközben lásd meg, hogy mit rejtenek a középkori falak, amelyek számos látogató előtt rejtett marad!

Miért lesz más Toledo, ha velem tartasz?

TÖBBEK KÖZÖTT MEGTUDHATOD:

Miért van teli apró csempékkel a régi zsidó negyed? Miért gyújtotta fel a San Martín hidat az építész felesége? Miért vannak régi bilincsek a San Juan de los Reyes kolostor oldalán? Hol készítették ezeket a városi legenda szerint? Miért vájtak mélyedést az épületek falain? Mit jelentettek az  utcasarkokon álló épületeken látható kőgömbök? Milyen legenda fűződik El Greco, "Orgaz Gróf temetése" festményéhez? Miért csak egy óramutató van a katedrálison található órán? Miért csak kétszer szólalt meg a katedrális harangja? Hol található a világ legkisebb ablaka? Hol és miért szúrták meg ujjukat a lányok, a híres toledoi pengével? Mit jelentenek az épületek külső falán látható fakeresztek, és milyen legenda fűződik hozzájuk? Hol kapható a legfinomabb marcipán?

VÉLEMÉNYEK

TALÁLKOZZUNK TOLEDOBAN, ÉS FEDEZZÜK FEL EGYÜTT!

ÁRAK

Privát, egész napos városlátogatás, 6-7 óra

2 fő

90 €

3 -4 fő

140 €

4+

+15 € / fő

Gyűjtőcsoport, 6 óra, helyi busszal

min. 3 fő

PRIVÁT TRANSZFER

40 € / fő

érdeklődj!

A vonat vagy buszjegyeket, valamint a belépőket az árak nem tartalmazzák!

Utazás együtt Madridból!

JELENTKEZÉS

TOLEDO - UTASELLÁTÓ

A Toledo Utasellátó egy digitális útikalauz, amely kifejezetten magyar utazóknak készült. Célja, hogy segítségével az egyéni utazók is könnyedén felfedezhessék Spanyolország legszebb városát. A tartalom összeállításában felhasználtam idegenvezetői tapasztalatom, mivel pontosan tudom, hogy egy magyar utazónak mire van szüksége. Az Utasellátó egy hiánypótló kalauz, hiszen magyarul alig található hasznos útmutató Toledóhoz. Az útikalauz napra kész tartalommal, lényegretörő leírásokkal, praktikus utazási tippekkel és információkkal igazít el a rengeteg toledói látnivaló között. A mobil telefonon is követhető térkép segítségével pedig két ajánlott útvonal közül is van lehetőség választani, hogy tényleg ne maradjon ki semmi!

ÚJDONSÁG!

Toledo Utasellátó, a digitális útikalauz

Programok

PRIVÁT TRANSZFER ESETÉN

Toledo-kirándulás-panoráma-Cerro-de-los-Ángeles.jpg

Mesés Panorámák

Consuegra kirándulás Toledóból

Consuegra

Borkostoló Toledóban

Gasztrotúrák

bottom of page