Andalúzia a világ legnagyobb pünkösdi lovas zarándoklatával ünnepel

A Romería del Rocío Spanyolország legnagyobb pünkösdi zarándokünnepe. Ilyenkor, az Ibéria-félsziget déli részén elterülő Andalúzia területén megbúvó El Rocío apró falujába hatalmas tömeg érkezik az ország minden szegletéből. Több, mint egymillió ember, több napos zarándoklat után, virágokkal és színes szalagokkal díszített, ökrök által húzott karavánokon, de főképp lóháton teszik meg útjukat, hogy aztán leróják tiszteletüket, a vidék védőszentje előtt.

Pünkösd, a húsvét és a karácsony után a harmadik legnagyobb keresztény ünnep. Neve a görög pentékoszté szóból ered, aminek jelentése ötven. A keresztény világ, a húsvét utáni ötvenedik napon ünnepli a Szentlélek eljövetelét, az egyház születésnapját.

Minden keresztény országban, számos szokás kötődik e naphoz, melyek közül az egyik legfontosabb esemény a Mária-kegyhelyek felkeresése. Elég, ha csak a csíksomlyói búcsúra és zarándoklatra gondolunk, amely az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepségeinek egyike. A pünkösdi zarándoklat természetesen nem hiányozhat a mélyen hívő Spanyolországban sem.

El Rocio, egy elképesztő kis falu homokos utcákkal

El Rocío pici, poros faluja egy katolikus fellegvár Andalúziában, aminek irreálisan széles utcáit, és szédítően tágas tereit vastag homok fedi. Nincs szükségük aszfaltra, hiszen több a ló, mint az ember, és az állatokat csak zavarná patáik dobogása. Aki itt nem lovaglócsizmában van, az biztos idegen. A település pont úgy fest, mint egy vadnyugati díszlet Hollywoodban. Azonban a szélkavarta sárgás homok, a hófehérre meszelt jellegzetes udvarházak, és a verandák előtt álló szépen faragott korlátokhoz kikötött lovak nem egy filmforgatás díszletei, hanem egy olyan világ részei, ahol mintha a büszke helyiek készakarva állították volna meg az időt, így ragaszkodva múltjukhoz és hagyományaikhoz.

Romería del Rocío, a spanyol lovas zarándoklat

A zarándoklat mai formája 1675 óta létezik. A Romería del Rocío az andalúzok grandiózus megmozdulása, olyan búcsújárás, ahol vallásosság, ünnep, hit, miszticizmus, bűnbánat és önfeledt mulatozás, tánc, ima, ájtatos ének és panaszos flamenco olvad eggyé, vagyis az égi és földi örömök, s az emberiség érzésvilágának minden árnyalata együtt mutatkozik be. Jóllehet vallási ünnepről van szó, a zarándoklat hangulata mégis buja karneválra emlékeztet. Az emberek éjjel-nappal esznek-isznak, dalolnak és táncolnak, és kívülállóként talán ellentmondásos lehet, hogy a katolikus egyház két legszentebb szimbólumát, a tisztaság és az erény jelképét féktelen mulatozás keretében ünneplik meg. Márpedig zarándokolni több féleképpen lehet. Erre mutatnak rá nagyon jó érzékkel az andalúzok.

De ehhez ismerni kell a spanyol virtust és mentalitást, és máris nem lehet azon csodálkozni, hogy reggel nyolckor söröspalackok járnak kézről-kézre, a teás kancsókból ginnel feltuningolt limonádé folyik, vagy épp az erős andalúz sherryt, a Manzanillát húzzák meg úgy, mint egy vizesbutykost. Majd mintha épp otthonukban terítenének meg reggelihez, egész, érlelt sonkák (jamón ibérico) kerülnek elő, ami mellől éppúgy nem hiányozhat az olívaolaj, a kecskesajt, a paradicsom és az olívabogyó sem. Csupán pár idősebb ember sopánkodik azon, hogy ez a fajta zarándoklat már rég nem arról szól, mint régen, amikor még felkészületlenül vágtak az útnak, és a csillagos ég alatt aludtak a földön. Ma már, a túlzottan is kényelmet szerető spanyolok teljes menetfelszereléssel felpakolt, traktorok vontatta utánfutói keverednek az ökörfogatos szekerek közé. A platókat, külön erre a zarándoklatra építik át, hálófülkével, zuhanyzóval és még konyhával is fel vannak szerelve. Éjszakánként pedig generátorok zúgása nyomja el a gitárral kísért baráti énekeket.

Minden évben, közel 120 Hermandad, azaz Testvérületek (vagy Keresztaljak) zarándokolnak ide, akár oly messzi vidékekről is, mint Granada vagy Córdoba, de ugyanúgy érkeznek csoportok Madridból és Santiago de Compostelából is. Flamenco ruhás nők, precízen szabott, szürke lovaglóöltönyt és széles karimájú kalapot viselő férfiak, tarka népviseletbe öltöztetett gyerekekkel, napokig, gyalogosan vagy nyeregbe ülve vonulnak zászlóik alatt, vezetik színes ponyvás, virágfüzérekkel díszített kordéikat. Valamennyi egyházközség hozza a maga Szűz Mária szobrát is, ökrök vontatta díszes ereklyetartóban. A Romería del Rocío rendkívül precíz szervezést igényel, az érkező tömeg koordinálása minden évben kihívás elé állítja zarándoklat felügyelőit. A Hermandadok pontos menetrend szerint indulnak és haladnak, egyetlen egy esetben sem előzhetik meg egymást. A legnagyobbak, mint a huelvai, a rondai, vagy például a sevillai, a húsvéti körmeneteiről híres La Macarena Testvérület majd 1000 zarándokkal indul útnak, és a 65 kilométeres távot három nap alatt teszik meg.

A zarándoklat utolsó szakasza, a Doñana természetvédelmi terület tekergő ösvényein, forró homokon, dűnék és sós mocsarak közt vezet. Égig száll a gyalogosok, a lovak és az ökrök patája által felkavart por, a zarándokok kendőt kötnek arcuk elé, és az ellátmányt szállító szekereken gubbasztó zenészek -dobosok, sípok, gitárosok- hangszerei egy percre sem pihennek meg, élénk muzsikaszó lelkesíti a tikkadt vándorok menetelő seregét.

El Rocío-i Madonna legendája

Ez a vadban gazdag vidék már a XIII. században is kedvelt királyi vadászterület volt. A helyet akkoriban Las Rocinas, vagyis „gebe kancák” elnevezéssel illették. 1280 körül, X. Bölcs Alfonz spanyol király parancsára épített első kápolna is innen kapta nevét (Nuestro Señora de las Rocinas). Ezt a szent helyet kezdetben pásztorok, vándorok, bujdosó csavargók, gyógyíthatatlan betegek és más üldözöttek, azaz a vadonban menedéket kereső remeték látogathatták. Azonban, a későbbiekben megjelenő védőszent története elvész az ezt körülvevő legendák között. A legkedveltebb feltevés, hogy valamikor a XV. században, egy helyi vadász, egy odvas fa üregében bukkant rá Szűz Mária képére, amelynek hátoldalán a következő felirat volt olvasható: „María de los Remedios me llamo”, azaz „A Gyógyír Madonnája a nevem”.

A vadász úgy döntött, hogy a relikviával nyomban hazaindul, és azt az almontei templomba viszi. Az út alatt viszont annyira elfáradt, hogy a templomhoz érve elaludt, és amikor másnap felébredt a szentképnek nyoma sem volt. Immár társaival visszatért az öreg odvas fához, ahol csodás módon ismét ott volt a Szűz Mária képe. Ezután már két közeli falu, Almonte és Villamanrique is vetélkedett a madonna-képért, de igazságos döntést sehogy sem sikerült meghozni. Majd mindkét falu kiállította két-két legerősebb ökrét, hogy amelyik falu ökrei elhúzzák a másikét, azé lesz a Szent Madonna. De az állatok nem bírtak egymással, végül így született meg a döntés, hogy azon a szent helyen kell templomot emelni, ahol a kép előkerült. Majd később, a Harmatos Boldogasszony (Nuestra Señora del Rocío) templom köré épült El Rocío faluja.

Romería del Rocío, a színes spanyol búcsú

Nem túlzás azt állítani, hogy a Romería del Rocío zarándoklat a föld egyik legnagyobb, és legszínesebb búcsúja. A Pünkösd szombatján megérkező gyalogosok, szekeresek, és a büszke lovasok, énekkel, tánccal ünneplik meg, hogy nehéz útjuk végére értek. Vasárnap reggel nyitott székesegyházzá, egy hatalmas, szabad szentélyé lesz a homokos tér, melynek boltozata maga az ég. A szent misét, az egyház magas rangú képviselői, főpapok, püspökök és érsekek celebrálják (1993-ban maga II. János Pál pápa mondott áldást a zarándokok üdvéért). Majd éjszaka a Szent szobrát átöltöztetik, kék leple helyett éjfekete köpenyt öltenek rá, olyan mélyen sötétet, amilyen az andalúzok hite. Éjfélkor tízezrek gyűlnek a templom előtti térre, ahol hajnal 3-ig közösen imádkoznak, mígnem a templom ajtaja kinyílik, és fényes pompa közepette végre megjelenik a Rocío-i Szűz Mária. Ekkor óriási felfordulás támad, férfiak verekednek meg egymással a kiváltságért, hogy ők vihessék az ereklyetartót. A körmenet során a Szűz útját üdvrivalgás, könnyek, és megannyi nyújtózkodó kéz kíséri, remélve, hogy legalább a Szűz hat alsószoknyája közül egynek szegélyét megérinthetik.