top of page

Madridi tömegközlekedés metróval (2024 frissítve) - árak, térkép

Frissítve: 2023. dec. 31.

Amikor XIII. Alfonz király Madridban felavatta a ma már ikonikus 1-es metró vonalát, az mindössze 4 kilométer hosszú volt, 8 megállóval. Azóta eltelt 100 év, napjainkban a spanyol főváros a világ 8. legkiterjedtebb metróhálózatával rendelkezik. Az összesen 294 kilométeren tekergő hálózaton 302 megálló található, így a madridiak 75%-nak az otthonuktól max. 600 métert kell sétálniuk egy metrómegállóig. A földalattit 12 vonal alkotja, amelyen egyszerre akár 327 szerelvény süvít azért, hogy csúcsidőben ne kelljen 3 percnél többet várakozni (ritkított időközökben pedig 6-8 perc) Az első metró minden nap 6:05-kor, az utolsó pedig a vonalak végállomásától hajnal 1:33-kor indul el.

Madrid tömegközlekedés metróval, árak, térkép, jegyek, bérletek

A madridi tömegközlekedés egy jól működő elektronikus kártyás (Multi Card) rendszert használ, a bliccelés igen ritka. Minden megállón találunk olyan automatákat, ahol a jegy, vagy bérlet megváltásakor a plasztik kártyát is kidobja. Ezzel általában először a madridi repülőtéren találkozunk, ahol lelkes személyzet is próbál segíteni, igaz mint általában a spanyolokra jellemzően, kevés angol, de annál erősebb spanyol nyelvtudással. :D De semmi gond, az automaták menüjét angolra nyelvre is könnyedén át tudjuk állítani.

A madridi tömegközlekedés zónás rendszerben működik. Nem kell megijedni, mert egy átlagos madridi kiruccanás során nem hagyjuk el az "A" zónát, amely gyakorlatilag lefedi Madridot. A további zónák, már a külvárost jelentik. (Érdemes hotelt is az A zónában foglalni! Tippeket és visszajelzéseket madridi szállásajánlóban találsz!)


Tarts velem személyesen is városnéző túráimon, és fedezzük fel együtt Madridot!



Madrid tömegközlekedés - metro kártya, árak és hasznos tudnivalók

A kártya ára: 2,50 €

Kötelező megvenni egyszer, majd a plasztik kártyára bármennyiszer tölthetünk jegyeket. Matricákkal jelölt automaták adják ki, miközben a kívánt jegyet/bérletet is megvesszük. Minden tömegközlekedési módon használható, de figyeljünk, hogy METROBUS jegyet töltsünk rá.

Egy jegy ára: 1,50 €

A jegy kártyára töltésekor ki kell választani a célállomást, ezt könnyíti, hogy a kezdőbetű beütése után ennek megfelelően szűri a lehetőségeinket, ezzel egyszerűsítve mindenki számára a vásárlást.

Egy jeggyel az A zónán belül akárhányszor átszállhatunk. A jegy csak a vásárlás napján érvényes.

Madrid metrókártya tömegközlekedés metro árak 2024

10-es gyűjtő METROBUS: 2024-ben is változatlan marad a 60% kedvezmény jegyekre és bérletekre (a turista napi kártyára nem vonatkozik!)

új szuper "AKCIÓS" ár 2023. február 1-től: 6,10 €

(Az eredeti ár: 12,20 €, ez látszik lentebb a képeken is, újra nem fotóztam.)

A legkedveltebb mód, és ha központi helyen szállunk meg a leghasznosabb is. Hivatalosan egy kártyát 3 ember használhat, de tapasztalat szerint akár 6-an is csippanthatunk vele, sorban átadva egymásnak a MultiCardot.

A reptéri ki/belépő kiegészítő jegyet pluszban kell rátölteni! Csak az adott napra érvényes, + 3 €/fő.

Amennyiben a repülőtéren vesszük meg a kártyát, akkor először 10-es METROBUS gyűjtőjeggyel feltöltött kártyát vegyünk. Miután ezt kidobta az automata, rajuk be a gépen jelölt helyre, a már megszerzett piros kártyát. Jobb oldalt, az alsó sarokban, válasszuk az "egyéb opciók"-at, majd ezután a lehetőségek közül a reptéri (Aeroport) kiegészítő jegyet. A következő lépésben, annyi jegyet tudunk hozzá adni, amennyire szükség van (ahányan vagytok), és már fizethetünk is!


Madrid Turista Metro kártya és napijegyek:

Akkor érdemes ezt választani, ha sok felé szeretnénk menni, amire csak kevés időnk van, vagy a központtól messzebb van a szállásunk. Azonban, mint sokszor említem, egy jó helyen lévő szállással Madrid gyalogosan is könnyen felfedezhető. Nagy előnye ennek az opciónak, hogy ebben már a reptéri illeték is benne van, viszont hátránya, hogy nem 24 órában, hanem naptári nap szerint számol. Tehát ha géped este érkezik, már nem érdemes egy napos bérlete venned ami éjfélkor lejár.

"A" zónás turistajegyek ára: 1 napos 8,40 € , 2 napos 14,20 € , 3 napos 18,40 € , 4 napos 22,60 € , 5 napos 26,80 € , és az egy hetes 35,40 €

TIPP 2023 ! Amíg érvényben van a nagyon kedvező 6,10 euróba kerülő 10-es gyűjtő, a napi jegy egyáltalán nem éri meg. Ha szállásod a központban van, akkor pedig tényleg semmi képpen. Egy jó hotel választással (Szállásajánló Madridban) gyalogosan tényleg nagyon könnyen felfedezhető Madrid!



Madrid metró térkép, jegyvásárlás

LETÖLTHETŐ TÉRKÉPEK A MADRIDI METRÓ HASZNÁLATÁHOZ ÉS APP-OK


10-es gyűjtőjegy vásárlás lépésről-lépésre


Egy vagy többnapos turistajegy vásárlása


Mit érdemes még tudni a madridi metró közlekedésről

A madridi metró szuper lefedettséget biztosít, könnyen használható, rendezett, tiszta szerelvényekkel, és metrómegállókkal. A tájékozódást könnyíti, hogy remekül ki van táblázva minden. A szerelvényekben fel van matricázva a metróvonal megállói, illetve követhetjük a kijelzőkön is, aki pedig haladó szinten van az figyelheti a hangosbemondót.

Néhány csomóponton, a két metróvonal közt nagy távolság is lehet, így nem kell meglepődni, ha akár 5-8 percet sétálunk átszálláskor. Ezeket a térképen ovális összekötéssel jelzik. Mivel átszálláskor, vagy a felszínre jutáshoz olykor nagy szintkülönbséget kell megtenni, érdemes figyelni, hogy melyik irányban találjuk a mozgólépcsőket, vagy a liftet. A régebbi vonalakon, azonban ezt ne keressük. Viszont, ha merül a telefonunk, akkor kereshetünk peronok falán usb töltő pontokat, és sok metrószerelvény belsejében is (általában: 6, 10 vonalon).

madrid tömegközlekedés metróval, Puerta de Sol tér megálló

A madridi metró jegyautomaták típusai: első picinél csak kártyával lehet fizetni, a középsőnél, ahol a monitor felett piros matrica van, az kiad tömegközlekedési kártyát, a harmadiknál pedig, csak jegyet vagy bérletet vásárolhatunk a piros kártyánkra. Nemrég bevezettek telibe pirosra matricázott gyors automatákat, ahol csak 10-es gyűjtőt tudunk tölteni. Azóta megjelent egy telibematricázott piros automata, amiknél csak 10-es gyűjtővel lehet feltölteni kártyánkat.

madrid metro jegyautomaták típusai


INGYENES UTAZÁS MADRIDBAN?

Az utóbbi hónapokban bőven lehet olvasni arról a magyar sajtóban és internetes portálokon, hogy Madrid város 50%-os kedvezményt ad a tömegközlekedés igénybevételére, valamint Spanyolországban ingyen lehet vonatozni 2022. szeptembertől. De valójában mit is jelent ez?

Madridban, szeptembertől fél áron lehet 30 napos bérletünket feltölteni, de ehhez szükséges egy fényképes, névre szóló Multi kártya. Amennyiben pár napra érkezünk Madridba, ezt sajnos nem lehet kihasználni. A rendszer úgy működik, hogy először is időpontot kell foglalni egy bérlet igénylésre kijelölt irodában, ahol személyesen kell megjelennünk. A másik buktató, hogy egy turista nem rendelkezik lakcímmel Madridban. Ezek nélkül pedig nem kapunk fényképes kártyát.

Ingyenes vonatozás: nem vonatkozik az egyszeri utazásra szóló jegyekre, illetve a távolsági utazásokra! Az akcióban a Cercanías, Rodalies és Media Distance által üzemeltetett vonatokra a több útra szóló menetjegyek vesznek részt. Ezek a helyi és a közepes távolságú vonatoknak felelnek meg, 300 km-ig. A több útra szóló jegyek legalább tíz oda-vissza utazást jelentenek! Az intézkedés célja tehát, hogy segítsék az ingázókat, és arra ösztönözzék a lakosokat, hogy rendszeresen használják a tömegközlekedést. Így a szükséges napi ingázást biztonságos, megbízható, kényelmes, gazdaságos és fenntartható közlekedési eszközre cseréljék az energia- és üzemanyagárak folyamatos emelkedése miatti rendkívüli körülmények között.

Összességében minden remekül hangzik amikor a magyar médiákban nagy betűkkel hirdetik, hogy Spanyolországban ingyen közlekedhetünk, azonban a valóságban ez a helyi lakosoknak szól, nem pedig a turistáknak.

Viszont a Madridba látogatók sem maradnak teljesen kedvezmény nélkül, hisz a METROBUS 10-es gyűjtőjegy árát 12,20 €-ról felére, vagyis 6,10 €-ra csökkentették!



8 880 megtekintés

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése

BLOG SPANYOLORSZÁGRÓL

Spanyol kultúra, történelem, ünnepek, érdekességek és látnivalók, azoknak akiknek egy átlagos útikönyv nem elég. Hasznos információk, tippek spanyolországi nyaraláshoz, és utazáshoz.

RÓLAM

HOLA! Kása Heni vagyok, Spanyolország 18 éve az otthonom. Jelenleg Madridban, Sevillában és Andalúzia területén tartok városlátogató sétákat, szervezek túrákat, kirándulóprogramokat.

KÖVESD FACEBOOK OLDALAM

HÍVJ MEG EGY KÁVÉRA!

Tetszik a blog? Értékes tartalmat találtál? Szeretnél még többet megtudni Spanyolországról? Hívj meg egy kávéra, és máris pörgök a következő témára. Gracias!

PayPal ButtonPayPal Button

PayPal

SPANYOL NYELVTANULÁS

Netspanyol spanyol nyelvtanulás online.jpg

SZÁLLÁSKERESŐ

bottom of page