top of page

A spanyol karácsonyi lottó titka

  • Szerző képe: Kása Heni
    Kása Heni
  • dec. 19.
  • 11 perc olvasás

Frissítve: 12 órával ezelőtt

Míg nálunk a lottó a szerencséről szól, Spanyolországban szinte nemzeti kötelesség szelvényt venni a Lotería de Navidadra. Nem véletlen: itt a nyerési esélyek elképesztőek, hiszen statisztikailag minden hetedik szelvény nyer valamit, a fődíjra pedig 1 a 100 000-hez az esély – ami messze felülmúlja a hagyományos lottójátékokat. Spanyolországban nincs karácsony lottóhúzás nélkül! De miért hívják a spanyolok csak „El Gordónak” (A Kövérnek), és hogyan válhat egy egész falu milliomossá egyetlen délelőtt alatt?

Lányok piros harisnyában sorsolnak lottógolyókat nagy aranygömbből. Háttérben „El mayor premio es compartir” felirat. Ünnepélyes hangulat. Karácsonyi lottósorsolás Spanyolországban.
Karácsonyi lottósorsolás Spanyolországban, az év legjobban várt eseménye (Fotó:

A „Kövér” titka: Így született meg a világ legnagyobb lottója

A legek folytatódnak, hiszen a spanyol La Primitiva a világ legrégebbi hivatalos lottója. Az első sorsolást 1763. december 10-én tartották. III. Károly, aki lemondott Nápoly és Szicília trónjáról (1759) miután megörökölte a spanyol királyságot, számos reformot vezetett be a felvilágosult abszolutizmus jegyében. Az államkincstár főtitkára, Esquilache márki segítségével kontroll alá vette az egyházi szervezeteket, és átszervezte a fényét vesztett spanyol hadrendet.

Ezeknek, illetve a számos reformnak köszönhetően az udvar tartalékjai elpárologtak, az államadósság az egekbe szökött, annak ellenére, hogy III. Károly uralkodása idején óriási fejlődésen ment keresztül az ország. Ezt tetőzte a Hétéves Háborúba való beavatkozás, ami újabb pénzügyi terhet jelentett, így elkerülhetetlenné és sürgetővé vált, hogy a kincstár rendkívüli adóbevételhez jusson.

Miért volt szüksége a spanyol kincstárnak a lottóra?

  • Üres államkincstár: III. Károly reformjai és a Hétéves Háború felemésztették a tartalékokat.

  • Adó helyett játék: A nép lázadozott volna az új adók ellen, de a szerencsejátékot "önként és dalolva" fizették.

  • Napóleoni háborúk: 1812-ben a francia invázió idején ismét a lottó mentette meg a költségvetést.

Adó helyett szórakozás: A spanyol recept

A nép figyelmét a „közteherről” azzal terelték el, hogy erre egy jól bevált európai receptet használtak, és a szerencsejátékhoz nyúltak. A márki, a nápolyi mintát alapul véve alakítja ki a spanyol szabályokat, és alapítja meg a Lotería Nacional-t, azaz a nemzeti lottó állami intézményét.

Majd később, 50 év elteltével, a spanyol lottónak is reformra volt szüksége. A spanyol kincstár ismét üres, köszönhetően, hogy az ország a napóleoni háborúk egyik hadszíntere. A Függetlenségi háború (1808-1814) súlyos gazdasági és társadalmi problémákkal járt. Ezért újból szükséges egy olyan burkolt plusz bevétel, amely anélkül növeli az államkincstár vagyonát, hogy az, a lakosságnak extra adóterhet jelentene.

Ekkor születik meg a napjainkban ismert karácsonyi lottó, amit Carvajal spanyol politikus és jogász kezdeményezésére indítottak útjára. A spanyolok pedig önként és dalolva fizetik be az extra pénzt. A modernizált lottó első sorsolását 1812. március 4-én Cádizban tartották.

Az első karácsonyi lottót Spanyolországban 1812-ben adták ki
A különleges spanyol karácsonyi lottót 1812-ben indították hódító útjára

Hogyan működik a "décimo" és a 70%-os szabály?

Maga a játék, inkább a tombolához hasonlít, azaz fix számsort tartalmazó szelvényt (décimo) vásárolhatunk. A sorsjegy óriási sikere abban is rejlik, hogy a szelvények eladásból befolyó összeg 70%-a visszakerül a nyertesekhez, míg az államnál csupán a 30%-a marad. Komolyságát tükrözi, hogy ezt az elosztási arányt csak törvényi módosítással lehetne megváltoztatni.

Az évről-évre fentebb kúszó nyereményalap, 2025-ben a 2,772 milliárd euró -70 millióval több, mint tavaly-, és ezt a csillagászati összeget osztják szét a szerencsések között. A főnyeremény, amely az El Gordo, vagyis a Kövér becenévre hallgat, szintén szép summának számító 400.000 euró év végi pluszt jelent a szerencséseknek. Igen, többesszám, hiszen egy sorszámból több, szériaszámmal jelölt szelvényt is kiadnak, így egyszerre jópáran lesznek a fődíj nyertesei.

A titokzatos gömbök és az éneklő gyerekek: Így zajlik a világ legnagyobb sorsolása

A karácsonyi sorsolás pontos menetrend szerint zajlik. A számhúzást évek óta a madridi Királyi Színházban (Teatro Real) rendezik meg nagyközönség előtt, minden év december 22-én. A nagyteremben az ezt megelőző napon gondos felkészülés folyik, aminek a legnagyobb attrakciója egy 800, illetve egy 250 kilós rézgömb (bombo) megérkezése.

A nagyobba százezer darab pici fagolyó kerül, amin a sorszámok vannak, míg a másikba a megnyerhető összegek kerülnek, összesen 1787 golyó! A közjegyzők a fagolyókat egyesével átnézik. A hivatalos számlálás nyilvános, bárki részt vehet rajta, természetesen miután előzetesen erre engedélyt kért. A munka végeztével a termet kiürítik, az ajtókat lepecsételik, és három kulccsal zárják, amiket másnapig külön-külön őriznek. Micsoda feszültség!

Már csak pár nap, hogy december 22-e hajnalán a színház előtti tér újra megteljen churrost majszoló spanyolok hosszú sorával, hogy hamarosan kezdetét veszi az év legjobban várt eseménye. Reggel 8-kor megnyitják az ajtókat, és az emberek érkezési sorrendben elfoglalhatják helyüket a teremben, hogy aztán majd 4 órán keresztül izgulják végig a sorsolást, és hogy élőben hallgassák meg a gyerekek „éneklését”.

Énekelve jön a gazdagság: Így dől el, ki lesz milliomos az El Gordo sorsolásán

Ez utóbbi szokást 1913-ban vezették be, és azóta is a madridi San Ildefonso iskola 20 szerencsés diákját éri az a megtiszteltetés, hogy "kihúzhatják" a nyertes számokat. A gyerekek egymást váltva várják a két gömbből folyamatosan kipotyogó golyócskákat, előbb a nyertes sorszám érkezik, majd a hozzá tartozó nyeremény összege, amiket aztán nagy elánnal énekelve hirdetnek ki. Amikor pedig nagy nyereményű golyók bukkannak elő, a gyerekek a kamerák kereszttüzében ünnepélyesen odasétálnak a sorsolási bizottsághoz, hogy azok egész közelről is megbizonyosodjanak a számokról.

Óriási az izgalom, a gyerekek arcán látszik mennyire átjárja őket a sorsolás izgatottsága. A Gordo nyerőszámát kézben tartó gyerekek általában remegő kézzel, és könnyező szemekkel éneklik bele a Nagyvilágba a nyertes ötjegyű számot. Bakik előfordulhatnak (pl. olykor elejtik a golyókat, éppen ezért a színpadot pattanásgátló szőnyeggel fedik le), de nagy felelősség ez, hiszen téveszteni nem szabad, és az izgalom ellenére hibátlanul kell elénekelni a számokat órákon keresztül. Nem csoda tehát, hogy a 20 gyerek kiválasztására csak több "próba" után történik.

A spanyol lottóhúzás egy igazi karácsonyi fiesta

Mindezt, magától értendően – mint minden fontosabb spanyolországi eseményt, pl a közelgő Három KIrályok érkezése – élőben, és szakkommentátor segítségével közvetíti a tévé. A lottósorsolás garantáltan az év legnézettebb eseménye Spanyolországban! Minden évben új nézettségi rekordot dönt meg, bőven maga mögött hagyva például a Real-Barca meccset, vagy a szilveszteri szőlőevést is.

Több mint egy sorsolás: A délelőtt, amikor megáll az élet Spanyolországban

Az emberek képernyőkre tapadva követik a sorsolást, legyen az akár otthonukban, akár a munkahelyükön, vagy egy tapas bárban, ahova a frissen érkezők legelső kérdése biztosan az, hogy kihúzták-e már a Gordót?

Mert ugye, a főnyereményt rejtő golyócska bármikor előkerülhet a gömbből. Ma már, ebben a túlságosan is digitalizált világban, azonnal tudhatjuk, hogy a nyertes szelvényeket hol adták el, bemondják a szakkommentátorok, de a nyertesek sem rejtik véka alá óriási szerencséjüket.

emberek ünnepelnek Spanyolországban, a karácsonyi lottósorsolás után. Kezükben pezsgő és a nyertes számokkalkartonpapír
Óriási ünneplés azokon a helyeken ahol a nyertes szelvényeket eladták

Több mint pénz: a legnagyobb nyeremény az osztozkodás, és a közös öröm

Azokon a helyeken, ahol a Gordo, vagy egy-egy nagyobb összeg gazdára talál, pár perc alatt rögtönzött örömünnep alakul ki. Az emberek az utcán ünneplik szerencséjüket, és az arra járók pedig velük vigadnak, pezsgőt bontanak, táncra perdülnek, és torkuk szakadtából énekelnek.

És pont ez a plusz varázslat benne: az emberek együtt, és egymásnak örülnek. Csakúgy spanyolosan! Egyrészt a spanyol karácsonyi lottó tulajdonságából fakadóan, hiszen akár több százan is hazavihetik a legnagyobb összeget. Másrészt pedig ritka, hogy valaki egymaga vásároljon szelvényt.

Jellemzően a spanyolok együtt próbálnak szerencsét, családtagok, munkahelyi kollégák, baráti társaságok, de a sarki fűszeres vásárlói, egy sportklub tagjai, vagy épp egy bár törzsvendégei, akik különböző összegekkel szállnak bele egy-egy tombolaszelvény 20 eurós árába. Nem hivatalos adatok szerint, a spanyolok 76%-a játszik, és fejenként kb 65 eurót költenek évente a karácsonyi lottóra.

Szerencse vagy stratégia? Így választanak számot a spanyolok a nagy napra

És, hogy mi a tökéletes számválasztás titka? Azt mindenki saját maga dönti el. Más lottókhoz hasonlóan, bízhatunk abban, hogy az évtizedek óta ugyanannak a számsornak megjátszása, előbb-utóbb szerencsét hoz. Ha pedig a misztikumban hiszünk, akkor szelvényünk számát köthetjük fontos családi dátumhoz, évfordulóhoz, de épp az aktuális év trendi számaiból is választhatunk.

Vannak, akik konkrét lottózókhoz ragaszkodnak, és egyáltalán nem ritka, hogy az előző években Gordo-szelvényeket eladó helyek előtt több órás sorok vannak. Minél jobban közeledik a nagy nap, annál jobban kígyózik a sor, mint például a madridi Dona Manolita lottózója előtt, ahol akár 5-6 órát is képesek sorban állni az emberek.

Madrid Magyarul:

Városnéző séták

Gyere, és tarts velem személyesen is egy magyar nyelvű városlátogató sétán, és fedezzük fel együtt Madrid titkait!

Szerencsehozó rituálék: Petrezselyem és fekete macska?

A nyerés érdekében szinte mindent be lehet vetni. A népszerű babonák közt találhatunk lópatkóra tűzött, vagy épp egy szentet ábrázoló szobor talpa alá dugott szelvényt. Van aki petrezselymet, és van aki kék cérnát köt rá. A sárga gyertya szerencsét hoz ha a szelvényünket mellé tesszük, viszont narancssárga lángjában kell a tavalyi szelvényeket elégetni. De beválhat a jó öreg dörzsöléses módszer is, jobb kézzel a bal vállat, vagy a lottózó fekete macskája is alkalmas lehet erre ;)

Emberek sorban állnak a Doña Manolita lottózó előtt Madridban. A háttérben épületek, a hangulat feszült, várakozó.
A madridi Dona Manolita lottózó, ahol több órát is képesek a spanyolok sorba állni (Fotó: Barcex, licenc: CC BY-SA 3.0

10 meghökkentő titok a spanyol lottóról, amit eddig biztosan nem tudtál

  1. A golyók készítéséhez örökzöld puszpáng cserjék törzsét használják.

  2. A számokat lézerrel viszik fel a golyók felületére. A festés kizárt, hisz a számok eltérő mennyiségű festékanyagot igényelnek. Így zárják ki annak a lehetőségét, hogy a golyók különböző súlyúak legyenek, ami nagyban befolyásolná a sorsolás kimenetelét.

  3. A színpadot szőnyeggel terítik le, hogy a véletlen leeső golyók ne tudjanak elgurulni.

  4. A leggyorsabb Gordo, vagyis főnyeremény 2004-ben érkezett. Kezdés után mindössze 13 perc kellett, hogy előbukkanjon a 4 milliót jelző golyó.

  5. 1832-ben csupán 12.000 sorszám volt, napjainkban 100.000.

  6. 1959-ben még csak 8 szériát adtak ki, 2025-ben pedig már 198-at.

  7. A karácsonyi lottót már júliusban elkezdik árulni.

  8. A Gordo sorszáma sosem végződött ezekre: 09, 10, 13, 21, 25, 31, 34, 41, 42, 43, 51, 54, 59, 67, 78 és 82 .

  9. A karácsonyi lottó történetében eddig két Gordo duplázott: 15640 sorszám 1956 és 1978-ban, valamint a 20297 sorszám 1903 és 2006-ban.

  10. Az „árva” golyó esete: Minden évben előfordul, hogy a sorsolás hevében egy-egy golyó kiugrik a sínről és elgurul. Ilyenkor a sorsolás megáll, a közjegyző pedig négykézláb mászva, a közönség lélegzetvisszafojtva kísérete mellett keresi meg a golyót, majd ünnepélyesen felmutatja, mielőtt visszatennék a helyére.

1 a 100 000-hez: Mennyi az esélyed a főnyereményre az El Gordón?

Mi az a décimo és billete?

Na de nézzük csak egy kicsit a számok mögé: A játékban való részvételhez legalább egy tombola szelvényre van szükségünk, amit décimo-nak, vagyis tizednek neveznek. Ez nem véletlen, hiszen 10 décimo alkot egy tombola tömböt / ívet (billete). Egy sorszámból, 2025-ben 198 ívet adtak ki (5-el többet, mint tavaly). Ezeket a tömböket külön szériaszámmal jelölik meg, és a tömböket alkotó 10 szelvényt ún. fracción számokkal különböztetik meg.

A szelvényeken 00000-tól 99999-ig, ötjegyű sorszámok vannak. Tehát 100.000 különböző sorszámot nyomtatnak ki, idén 198 szériában (a széria mennyisége évente változik). Ezek a szériák, vagyis tombolatömbök, mint fentebb említettem 10 darab szelvényt tartalmaznak, így egy sorszámból 1980 darabot adnak ki. Könnyen kiszámolhatjuk, hogyha eladnak minden szelvényt, akkor 2025-ben összesen (1980*100000) 198.0000.000 szelvény kerül játékba.

Ha egy sorszámból elfogy mind az 1980 szelvény, akkor annak megszüntetik az árusítását, habár ez csak nagyon ritkán fordul elő.

Egy tombolatömb (billete) ára 200 €, tehát, egy szelvény (décimo) 20 €-ba kerül.

Lottószelvények Spanyolországban, rajta számok., és képek
A spanyolországi karácsonyi lottóból évről-évre többet adnak el

Mennyit nyerhetsz 2025-ben?

A karácsonyi lottón különböző nyeremények vannak. A főnyeremény, azaz a Gordo sorszámának minden tömbje/szériája nyer 4 millió eurót. Mind a 198! Nyilván ritka, hogy egy embernél ott van az egész tömb, ezért inkább egyszerűsítve azt mondjuk, hogy a tömböt alkotó 10 szelvény (décimo) nyer egyenként 400.000 eurót, vagyis akár egyszerre 1980 szelvény is nyerhet 400.000 eurót. Ugye most már látjuk, hogy nem hiába a spanyol karácsonyi lottó népszerűsége!

Nyereményösszegek:

  • El Gordo (Fődíj): 400 000 € szelvényenként.

  • Második díj: 125 000 € szelvényenként.

  • Harmadik díj: 50 000 € szelvényenként.

  • Vigaszdíj (ha csak az utolsó szám stimmel): 20 € – azaz visszakaptad a szelvény árát!


De tovább megyünk, hiszen a szabályokat kialakítók nem feledkeztek el bizony azokról sem, akik a Gordo láttán pechesnek érezhetik magukat, mivel kezükben éppen eggyel előtti, vagy utáni sorszámú décimo van. "Bánatukra" ők mind, 200.000 eurót vihetnek haza.

És van még tovább, hisz ha a Gordo számsorának első 3, vagy az utolsó 2 száma stimmel sorsjegyünkkel, akkor 1000 euró a jutalom. Ha pedig csak a legutolsó számjegye egyezik, akkor 200 eurót nyertünk... így tulajdonképp minden tizedik szelvénytulajdonos nyer (ha mást nem is, de legalább a szelvény árát).

Nem elhanyagolható a további négy nagykategóriás nyeremény sem. A második prémium 1,25 milliót, a harmadik pedig félmillió eurót ér minden nyerő szériának. A Gordo példáján kiszámolva, ez szelvényenként 125.000, illetve 50.000 hoz a konyhára. A 200.000 eurós negyedik díjból kettő, a 60.000 eurós díjból pedig nyolc darabot sorsolnak ki. Tehát, igazi nagy nyeremények várnak az emberekre a karácsonyi lottón, és a szerencsének ugye érdemes esélyt adnunk!? ;)

Idős nő lámpabura-szerű ruhában áll, alatta sárga labdák. A háttérben emberek és színházi közeg látható, világos és sötét színek váltakoznak.
A spanyol karácsonyi lottósorsolás egy országos ünnep, fiesta is egyben

Gyakorlati útmutató az El Gordóhoz: Így játszhatsz és veheted fel a nyereményt Magyarországról

Magyarországon élek, vásárolhatok spanyol karácsonyi lottót?

Természetesen igen, a mai világban ez már nem akadály! Viszont fontos tudni, hogy ha Magyarországról, hazai IP-címről próbálsz szerencsét, a spanyol állami lottó hivatalos weboldala (Loterías y Apuestas del Estado) biztonsági és jogi okokból gyakran blokkolja a vásárlást, vagy spanyol lakcímet és azonosítót (NIE/DNI) kér a regisztrációhoz. Emellett a fizikai szelvények postázása Spanyolországon kívülre nem engedélyezett.

A megoldást az elektronikus szelvényrendszer vagy a megbízható nemzetközi lottóközvetítő oldalak használata jelenti. Ezeken keresztül bármely országból biztonságosan vásárolhatsz: a rendszer lényege, hogy a szelvényt egy hivatalos spanyol lottóárusító ponton, fizikai széfben tárolják, így az nem hagyja el az ország területét. Te pedig egy névre szóló digitális igazolást és tanúsítványt kapsz a tulajdonjogról, amellyel igazolhatod, hogy te vagy a szerencsés nyertes.

Hogyan vásárolhatok szelvényt biztonságosan az interneten?

A legbiztonságosabb, ha olyan nemzetközi platformot választasz, amely hivatalos spanyol partnerrel dolgozik. Vásárláskor egy névre szóló tanúsítványt állítanak ki számodra. 2025-ben már alapvető elvárás, hogy az oldal SSL védelemmel rendelkezzen és pozitív felhasználói véleményei legyenek. Ne feledd: a nyereményt csak a tanúsítvány birtokában veheted fel!

Hogyan ellenőrizhetem, hogy nyertem-e?

A sorsolás után, december 22-én a Loterías y Apuestas del Estado hivatalos oldalán, vagy bármely nagyobb spanyol újság (pl. El País, El Mundo) online számellenőrzőjével másodpercek alatt kiderítheted, milliomos lettél-e.

Mi történik, ha Nekem is kijut a "Kövérből?

Először is nagyon boldog leszel! A második fontos hír pedig, hogy a nyeremény felvételéhez spanyol bankszámlával kell rendelkezned. Ha a nyeremény meghaladja a 2000 eurót, személyesen vagy meghatalmazás útján (például egy ügyvéden keresztül) kell intézned az átvételt Spanyolországban, egy a Loterías y Apuestas de Estado által engedélyezett bankfiókban.

Örülök én a kisebb nyeremények is, és éppen Spanyolországban vagyok? Hogy válthatom be?

Ha a nyeremény kevesebb mint 2.000 euró, akkor azt bármelyik lottózóban felveheted. A kifizetés már a sorsolás napján, december 22-én 18 órától megkezdődik. Amennyiben pedig a nyeremény meghaladja a 2.000 eurót, a szelvényt egy, a Loterías y Apuestas de Estado -Állami Lottó és Fogadások- által engedélyezett bankfiókba kell elvinned.

Na és mennyi az annyi a végén... kell nyereményadót fizetnem?

Igen, de jó hír, hogy nem az egészt! A spanyol adóhivatal automatikusan 20%-os adót von le, de csak a 40.000 eurót meghaladó nyereményekből. A kisebb összegek (pl. a décimo ára, a "reintegro") adómentesek.

A kutyám / macskám / hörcsögöm / gyerekem megrágcsálta a szelvényt... be tudom attól váltani?

Ha a szelvényed sérült, ne ess pánikba! Mutasd be egy hivatalos lottózóban (2000 € alatt) vagy bankban (2000 € felett). Ilyenkor beküldik a szelvényt az Állami Lottó és Fogadások Hivatalához (Loterías y Apuestas del Estado) ellenőrzésre, ahol szakértők vizsgálják meg az eredetiséget a kifizetés előtt.

Meddig válthatom be a spanyolországi karácsonyi lottószelvények?

A sorsolástól számítva pontosan három hónap áll rendelkezésedre. Mivel a sorsolás idén is december 22-én lesz, a határidő 2026. március 22. Ne késlekedj, mert utána a nyeremény az államkincstárba kerül!

Mikor is tartják pontosan a karácsonyi lottó sorsolását?

2025. december 22-én, reggel 9:00-kor. Készíts be egy kávét, mert a sorsolás izgalmas, 3-4 órás maraton lesz, amit élőben követhetsz a tévében vagy online közvetítéseken!

Meddig vehetek karácsonyi lottószelvényt, és mennyibe kerül?

Szelvényt (décimo) 2025. december 21-én, 22:00 óráig vásárolhatsz. Legyen szó lottózóról vagy hivatalos online felületről, ez a végső határidő. Egy szelvény ára idén is 20 euró.

Fontos biztonsági figyelmeztetés 2025-re!

Vigyázat a csalókkal! A karácsonyi lottó népszerűségét sajnos sokszor megpróbálják adathalászok is kihasználni. Fontos tudni: a spanyol lottótársaság soha nem küld e-mailt vagy SMS-t azzal, hogy nyertél, ha nem regisztráltál náluk. Nyereményt csak érvényes szelvénnyel vagy digitális tanúsítvánnyal lehet felvenni. Ha gyanús üzenetet kapsz, amelyben a nyereményed kifizetéséhez előre kérnek pénzt vagy bankkártya adatokat, légy nagyon óvatos és soha ne add meg azokat!

Szereted Spanyolországot? Akkor ott a helyed a Facebook-közösségemben is! Kattints, és fedezzük fel együtt az ország legrejtettebb kincseit!

Figyelem: A Spanyolban Otthon weboldal tartalma és a rajta található blogcikkek saját szellemi termékek, ezért annak engedély nélküli másolása és közzététele tilos. A tartalmak (szövegek) a szerző nevével - Kása Heni - , a forrás megjelölésével - Spanyolban Otthon Utazás - , és a felhasznált tartalomra irányuló és működő link megosztásával lehetséges, előzetes írásbeli hozzájárulás után. Köszönöm!


 
 

BLOG

SPANYOLORSZÁGRÓL

Spanyol érdekességek, látnivalók, kultúra, történelem és ünnepek, azoknak akiknek egy átlagos útikönyv nem elég. Hasznos információk, tippek spanyolországi nyaraláshoz, és utazáshoz.

RÓLAM

HOLA! Kása Heni, hivatalos idegenvezető vagyok, és Spanyolország 20 éve az otthonom. Madridban, Sevillában és Andalúzia területén tartok városlátogató sétákat, szervezek túrákat, kirándulásokat, programokat, egyéni kiscsoportos utazóknak. Tarts Velem!

bottom of page